Prírodné pomery / Természeti viszonyok


Poslal(a) Obecný úrad - 19 marec 2008

Obec Dlhá nad Váhom leží na juhozápadnom Slovensku, v strednej časti Podunajskej roviny, ktorá je nižšou časťou Podunajskej nížiny na ľavom brehu toku rieky Váh. Administratívne patrí do okresu Šaľa.

Na severe susedí obcami Šoporňa, na východe s Močenkom, na juhovýchode s Večou, resp. Šaľou a na západe s Kráľovou nad Váhom na pravom brehu Váhu, ktorý zároveň vytvára hranicu. Rozprestiera sa na úzkom priečnom vale medzi nivou Váh a nivou potoka Jác. Chotár tvorí rovina na priečnych nivách a vale, s piesočnými návejmi. Má lužné a nivné pôdy. Nadmorská výška v obci je 118, vo východnej časti chotára 119 m.

Na vzniku súčastného typu krajiny sa podieľa predovšetkým transportačná a akumulačná činnosť vody a vetra v najmladšom geologickom období, keď boli postupne sedimentmi zanášané bývalé jazerá a močaristé plochy. Z geologického hľadiska je táto oblasť budovaná fluviálnymi aeolitickými sedimentmi kvartérneho veku, ktoré v prevažnej miere reprezentujú naviate a naplavené piesky, štrkopiesky rôzneho kalibru, štrky povodňové kalové sedimenty s rôznymi organickými prímeskami. Hrúbka kvartérnych sedimentov dosahuje približne 30 m. Ich podložie tvoria neogéne a pestrofarebné íly s preplástkami štrkov a pieskov s viacerými zavodnenými horizontmi. Dosahujú hrúbku viac ako 1000 m².

Zo súčastného rovinatého povrchu vo východnej časti chotára viacero pieskových priesypov, spojených do súvislých plochých pásov s orientáciou severozápadne – juhovýchodným smerom prevyšuje okolie o 1-3 m. Typický pás pieskových priesypov sa začína na nive Váhu v severozápadnom okolí Serede, pokračuje na juhovýchod v smere na Mačianske vŕšky, Šoporňu, Štrkovec, Dlhú nad Váhom, Veču a ďalej k Novým Zámkom až k Dunaju. Tieto vyvýšené, prirodzenou činnosťou vzniknuté útvary sú základným predpokladom vzniku najstaršieho osídlenia a hospodárskej činnosti spoločnosti so všetkými jej atribútmi. Boli chránené aj za vyšších vodných stavov a neboli zatopené ani v čase najväčších záplav.

Vývojovou osou územia je tok Váhu, ktorý je v súčasnosti stabilizovaný a preteká cez systémom hrádzí po západnom okraji katastrálneho územia Dlhej.

Pretože územie má malý spád a nízku energiu reliéfu, rieka zmenila svoje koryto mnohokrát. Južne od Serede sa štiepila na viacero ramien, opúšťala pôvodné a vytvárala nové, zanechávajúc po sebe opustené ramená, ktoré sú dodnes viditeľné. Hydrologické pomery tohoto územia a určujúce exogénne procesy podmienili vývoj a charakter pôdneho krytu. Voda, či už povrchová alebo podpovrchová je dodnes dominujúcim faktorom vývoja pôd, čoho dôsledkom je absolútna prevaha hydromorfných lužných pôd na rôznom stupni vývoja. Tunajšie pôdy z hľadiska bonity patria medzi najlepšie, i keď sú vplyvom činnosti človeka postupne degradované.

Podľa klimatickej klasifikácie sa Dlhá nad Váhom zaraďuje do teplej, suchej oblasti s miernou zimou s dlhším svitom vo vegetačnom období. Priemerná ročná teplota dosahuje takmer 10 C, avšak ročný úhrn zrážok dosahuje iba 550 – 600 mm, z toho v letnom období padne 300 mm a v zimnom 250 mm. Dĺžka slnečného svitu je ročne asi 220 h. Jedná sa o najsuchšiu oblasť v rámci Slovenska. Prevládajú severozápadné, západné a juhovýchodné vetry.

Potenciálnu prirodzenú vegetáciu tvorili prevažne jaseňovo-brestovo-dubovo-jelšové lesy, v okolí tečúcich vôd a otvorených vodných hladín vŕbovo-topoľové lesy na vyvýšených plochách, na dunách prevažne suchomilné spoločenstvá s dobovými a dobovo-brestovými lesmi. Lesné plochy však neboli súvislé, delili ich plochy krovín a lúčnych spoločenstiev (Kútya) boli odstránené počas výstavby Vodného diela Kráľová.

V pásme medzi tokom Váhu s hrádzou zachovali nepatrné zvyšky tvrdého lužného lesa, prevládajú však umelo vysadené porasty topoľa. Z pôvodnej bohatej fauny sa tu vyskytujú iba niektoré druhy spevavcov a dravcov v mladých množstvách bežná poľovná zver, vo vodných tokoch žijú málo hodnotné druhy rýb.

Najdôležitejšie faktory vývoja územia, ktoré určovali jeho prirodzený charakter obraz, sa nepriamo podieľali i na úrovni aktivity ľudskej spoločnosti.

Pomerne časté a výrazné zmeny ovplyvňovali nielen existenciu, tvar a rozsah foriem reliéfu krajiny, ale i činnosť človeka. Absolútny prebytok vody v tomto priestore, ktorá je na vyvýšeninách už deficitná, a možnosť využívať vyvýšené plochy terénu, stali sa predmetom záujmu človeka už od najstarších čias. Svedčia o tom všetky doteraz nájdené archeologické pamiatky.


Vághosszúfalu Délnyugat-Szlovákiában, a Duna menti síkság alacsonyabb fekvesű területén, a Kisalföld közepén, a Vág alsó folyásának bal partján fekszik. Közigazgatásilag a Vág- sellyei járáshoz tartozik. Északkeleti határa Sopornya községgel szomszédos, keleten Mocsonok, délkeleti és déli határa pedig Vecse, illetve Sellyével közös, majd nyugati irányban, a Vág túlsó oldalán Vágkirályfa a szomszédja.

Földrajzilag nagyjából a Vág folyó és a Jác patak folyása között lerakódott, lapos árterület

határolja be. Határának sík domborzata van, csak az északi és északkeleti részében húzódik egy homokbuckasáv. Földje termékeny lösztalajaon képződött feketeföld: humuszból fekete agyag-talaj; az árvízmentes, magasabb területeken főleg barnás homoktalaj; a Vág és a Jác közelében áradmányos öntéstalaj található. E terület tengerszint feletti magassága 119 m; maga a falu pedig 118 m magasan van.

A mai táj kialakítását elsősorban a víz meg a szél szállító s felhalmozó tevékenysége végezte a legfiatalabb földtani korszakban, amikor a tóvidékek és mocsaras térsegek hordalékkal töltődtek fel.

Földtani szempontból e terület negyedkorú, folyami és szélhordta üledékekből tevődik össze, amelyeket túlnyomó részben hordalékhomok, különböző szemcsézetű folyami kavics; továbbá kavics és szerves adalékot tartalmazó öntéses iszapüledék képvisel. A negyedkori üledékek vastagsága hozzávetőleg 30 méter. Ezek alapzatát kavics- és homokbetétes, neogén tarka anyag képezi, amelyben a homok és kavicsrétegek a vízhordó szerepét töltik be. Összvastagságuk meghaladja az 1000 m-t.

A falu határának északkeleti és keleti felében egy hosszú sávban húzódó homokbucka-lánc található, amely északnyugat-délkelet irányban tájolódik és 2 m-rel emelkedik ki a környező rónaságból. A szóban forgó homokdombláncolat a mai Szered északnyugati határában kezdődik, majd délkelet felé az ismert „Mácsédi dombokkal” folytatódik Sopornya, Kövecses, Hosszúfalu, Vecse és Érsekújvár irányába, egészen a Dunáig. A természetes folyamként létrejött, a felszínből kiemelkedő homokbuckák megfelelő lehetőséget kínáltak mind a legrégebbi települések kialakulásához, mind a későbbi társadalmak gazdasági tevékenységének megszervezéséhez. Védve voltak az árvizek ellen, sőt még a legnagyobb áradások idején sem öntötte el őket az ár.

Ma már e terület morfológiai fejlődésének állandósult tengelye a Vág, amely a falu kataszterének nyugati határán folyik. A táj felszínének kis esése következtében a folyóvizek gyakran változtatták medrüket. Szeredtől délre a Vág több ágra oszlott: elhagyva eredeti medrét új utat keresett, maga után hagyva a holtágak kiterjedt rendszerét, amelyek több helyen mindmáig is láthatók (pl. az Öntés, Abacsony részeken).

A talajfelület fejlődését és jellegét a falu területének vízrajzi viszonyai, illetve az exogén folyamatok határozták meg. A felszíni és talajvizek mindmáig a talajfejlődés folyamatának döntő tényezői, aminek eredménye a fejlődés különböző fokán álló lösztalajon képződött fekete föld túlsúlya. A hosszúhalui földek túlnyomó része a legjobb minőségű, habár ez az emberi tevékenység, a megmunkálás révén fokozatosan romlik.

Éghajlati viszonyai szempontjából a falut a meleg éghajlatú területek közé soroljuk: a mér-sékelt tél és a vegetációs időszakban a hosszabb ideig tartó napsütés jellemző. Az évi közephő-mérséklet 10 fok körül van, de az évi csapadék mennyisége csak 600 mm. A napsütés hossza évente 2200 óra körül mozog. Ez a környék szlovákiai méretben is a legszárazabb. E táj szél-járását az északnyugati, nyugati és a délkeleti szelek jellemzik.

Az eredeti vegetációt nagyrészt vegyeserdők (kőris, szil, tölgy és éger) alkották; a folyók és a nyílt vízterület környékén fűz- és nyárfaerdők voltak.

Az erdőségek azonban nem összefüggően fedték be a területet, egységüket cserjések és rétek választották el. Mára az eredeti erdőállomány már majdnem teljesen kipusztult. A nagyon értékes és jellegzetes erdőegyüttes maradványait, a Kútya erdőt a vágkirályfai vízierőmű építése-kor teljesen kiirtották.

A Vág védőtöltése melleti mai árterületen még található néhány keményfatpíus, a jelenlegi erdőszerkezetben azonban a mesterségesen kiültetett nyárfaerdő van túlsúlyban.

Az eredetileg gazdag állatvilágból már csak énekes és ragadozó madárfaj, kis mennyiség-ben apróvad fordul elő. A folyókban és a vizekben kevésbé értekes halfajok élnek.

A természeti fejlődés legfontosabb tényezői - amelyek meghatározták e térség valódi jellegét és arculatát - közvetve az ember tevékenységét is befolyásolták. Az aránylag gyakori és jellegzetes változások nemcsak a táj domborzatára, hanem az emberi tevékenységre is nagy hatással voltak.

Míg a térség gazdag vizekben, sőt sok helyen vízfelesleg van, addig a már említett homokdombokon ez hiányzik. Ezért kerültek éppen ezek az emberi érdeklődés középpontjába már a legrégebbi időktől kezdve. Ezt a tényt az általunk ismert régészeti leletek is bizonyítják.